Dömösi Galéria és Helytörténeti Kiállítás

Dömösi Galéria és Helytörténeti Kiállítás
Dömösi Galéria és Helytörténeti Kiállítás
Dömösi Galéria és Helytörténeti Kiállítás

Dömösi Galéria és Helytörténeti Kiállítás

 

A Polgármesteri Hivatal épületében a Malom-patak mellett találhatjuk. Dömösi Galéria és Helytörténeti Kiállítás az időszaki kiállítások mellett állandó tárlaton mutatja be a községben dolgozott művészek munkáit, valamint Dömös történetének tárgyi emlékeit.

 

 

 

 

 

A nagyteremben a Dömös 900 éves c. helytörténeti kiállítás látható. Belépve, hatalmas méretű, állatokkal és lovassal díszített Árpád-kori oszlopfő vonja magára figyelmünket. Az egykori prépostság templomából való oszlopfő másolata ez – eredetije a Magyar Nemzeti Galériában található. Körben színes miniatúrái, az eseményeket elbeszélő krónikás szövegrészek láthatók és olvashatók.

A tárlókban Dömös honfoglalás előtti történetének régészeti emlékei, majd Árpád- és középkori leletek, tárgyi emlékek, írásos dokumentumok tanúskodnak a község gazdag történetéről. A kiállítási teremben alkalmanként előadóesteket, hangversenyeket is rendeznek.

A kiállítás Vertel József grafikus kezdeményezésére nyílt meg 1976-ban.

 

 

 

Nyitvatartás: 

A Galéria jelenleg nem üzemel.

 

 

 

Elérhetőségek:

Cím: 2027 Dömös, Táncsics Mihály utca 2.

Telefon: +36-33-507-050, +36-30-9444-982

Honlap: Dömös Község Önkormányzata

E-mail: kirendeltseg@domos.hu

 

Megközelítés

Dömös Komárom-Esztergom megyében, a Dunakanyarban, a Duna jobb partján található.
Autóval: Budapesttől 45 km (kb.: 50 perc), Esztergomtól 16km (kb.: 15 perc), Visegrádtól 5 km (kb.: 8 perc) távolságban.
A településen a 11-es számú főközlekedési út halad át.

Útvonal tervezés:

Busszal: a 11-es főútvonalon közlekedő Budapest-Szentendre- Visegrád-Esztergom járat.

Buszjárat

Vonattal: Budapest Nyugati pályaudvar- Nagymaros-Visegrád megállóig, majd révvel át Visegrádra onnan a 11-es főútvonalon Esztergom felé.

Vonat menetrend

Hajóval: Budapest-Dömösi átkelés

Hajó menetrend

 

Látnivalók Dömösön

 

 

Honlapseo.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .