Ne hagyj nyomot magad után

Ne hagyj nyomot magad után

 

Amikor csodás az idő odakint, valósággal csalogatja az embert a természet egy jó kis kirándulásra. Ez szuper, hiszen az aktív kikapcsolódás jót tesz az egészségünknek és hozzájárul ahhoz is, hogy kikapcsoljunk és feltöltődjünk lelkileg is. Azonban ilyenkor is érdemes egy kicsit lassítani és felkészülni a váratlan helyzetekre, hogy a kellemetlenségek ne ronthassák el a kikapcsolódásunkat. Ami pedig a felkészülést illeti, a ránk leselkedő veszélyek mellett, kellő figyelmet kell fordítanunk arra a tényre is, hogy mi magunk milyen kockázatot jelenthetünk a környezetünkre, hiszen annak óvása mindannyiunk feladata és érdeke is egyben. Éppen ezért összeszedtünk néhány gondolatot azzal kapcsolatosan, hogy mit tehetünk és mire érdemes kiemelten odafigyelni, ha kimozdulunk otthonról a természetbe.

Ugye Te sem szereted a szemetet magad körül?

 

Egy egész napos kirándulás alkalmával útközben minden bizonnyal előkerülnek a különböző szendvicsek és nassolnivalók, hiszen energiára szükség van, ezért enni kell. De mi lesz ezután a szeméttel? Sajnos gyakori probléma, hogy a szemét a természetben landol. Előfordul, hogy véletlen, de  elkeserítően sokszor szándékosan. Érdemes tehát erre odafigyelni és igyekezni példát mutatni a környezetünknek azzal, hogy a szemetünket igenis magunkkal visszük a legközelebbi kukáig. Praktikus ötlet ilyen esetekre, egy kis zacskót bekészíteni a hátizsákunkba, amiben az út közben halmozódó szemetet össze tudjuk gyűjteni mindenféle kényelmetlenség nélkül, és így már nem fog gondot okozni, hogy akár hazáig magunkkal vigyük. Egy megfelelő hátizsákkal felszerelkezve nem fog gondot okozni, hogy minden szükséges felszerelést, eszközt és a saját hulladékunkat kényelmesen tudjunk magunkkal vinni.

Ne hagyj szemetet, tedd a hátizsákodba
Ne hagyj szemetet, tedd a hátizsákodba

A tábortűz varázsa

 

Sok esetben a népszerű kirándulóhelyeken kialakított tűzrakó helyek is vannak, amelyek használata kizárólag akkor engedélyezett, ha egyébként nincs életben tűzgyújtási tilalom. Ha ilyen helyre indulunk, előre tájékozódjunk, akár az interneten is, hogy a kirándulás időpontjában engedélyezett-e a tűzgyújtás. Amennyiben igen, akkor is körültekintően kell eljárnunk, hiszen egy jelentéktelennek tűnő dologgal, komolyan veszélyeztethetjük a környék mellett saját és mások testi épségét is. Mindig gondoskodjunk a tűz alapos eloltásról, bizonyosodjunk meg arról, hogy nem fog újra lángra kapni még akkor sem, ha már nem vagyunk ott. Hogy biztosra menjünk, érdemes magunkkal vinni tűzelfojtó takarót, ami kritikus helyzetben segítségünkre lehet. Mindezek mellett fontos kérdés maga a tüzelő is! Nem mindegy, hogy mit gyújtunk meg. Például a szemetünket semmilyen esetben sem tanácsos a tűzre dobni, hiszen ezek elégésekor szennyező és sokszor mérgező füst szabadulhat fel.

Ne hagyj szemetet
Érdemes magunkkal vinni tűzelfojtó takarót.

Legyél te a példa!

 

Fontos, hogy helyes viselkedésünkkel példát mutassunk környezetünknek! Amikor a gyermekeinkkel indulunk a szabadba, átgondoltan kell cselekednünk, hiszen amellett, hogy őket megóvjuk, az is lényeges, hogy a természettel hogyan bánunk, hiszen nagy eséllyel ők aszerint fognak cselekedni, amilyen mintát tőlünk láttak. Tehát, ha azt szeretnénk, hogy ők is és később az ő unokáik is élvezhessék a természet varázslatos kincseit, akkor gondoskodnunk kell a környezetünk védelméről, illetve arról, hogy helyesen neveljük, tanítsuk gyermekeinket, elvégre ők lesznek a következő példamutató generáció. Gyerekeink mellett barátainkról, rokonainkról sem szabad megfeledkezni, hiszen a közvélekedéssel szemben mindenki képes változni. Ha jó példával szolgálunk számukra is, nagy valószínűséggel ők is változtatni fognak szokásaikon. Ha csak egy kis változtatást hoznak is az erőfeszítéseink, hosszútávon már az is rendkívül sokat számít!

Vendégségben a természetben

 

Idén tavasszal a dél-kaliforniai Walker kanyonban a vadvirágok és a rendkívül látványos narancs színű kaliforniai pipacs virágzásakor rengeteg turista lepte el a környéket. Persze voltak, akik mindezt kulturáltan a turistaösvényről szemlélték, de nagyon sok lájk- és követővadász szelfimániás figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetést és besétált, befeküdt a növények közé, csak hogy szebb, látványosabb képet készíthessenek, ezzel évekre tönkretéve a tájat.

Mikor természetjárásra adjuk a fejünket, biztos, hogy önmagunk szempontjából egy kiváló döntést hozunk, hiszen mindenki hallott már a friss levegőn töltött idő áldásos hatásairól. A tisztább levegő mellett az is bizonyított tény, hogy a zöld környezet és az élővilág által árasztott nyugalom rendkívül hatékonyan képes csökkenteni a bennünk felgyülemlett stresszt. Azt tehát egyértelműen leszögezhetjük, hogy a természet ránk jó hatással van, de mi a helyzet a fordítottjával? Az élőlények esetében a náluk tett látogatásunk sokszor inkább stresszfaktor, mintsem megnyugtató körülmény, mivel megzavarjuk a mindennapjaikat. Fontos belátnunk, hogy amikor a természetbe megyünk, ott valójában mi vagyunk a vendégek, hiszen az a hely az ott élő, fészkelő, kicsinyeiket nevelő élőlények otthona! Éppen ezért kiemelt fontossággal bír, hogy mindig óvatosak és körültekintőek legyünk! Lehetőleg ne térjünk le a kijelölt útvonalakról, ösvényekről, ha állatokat látunk, igyekezzünk őket nem megzavarni, és a növényekre is vigyázzunk, hiszen nem véletlen az, hogy sok védett faj található hazánkban is, amelyekre fokozottan oda kell figyelni, ha azt szeretnénk, hogy még sokáig megcsodálhassuk őket.

Óvjuk tehát környezetünket és közben élvezzük azt a nyugalmat, békét, amit hangulatával, színeivel számunkra nyújtani tud!